Nyíltan az Ifjúságügyről

Azt hiszem itt az ideje tiszta vizet önteni abba a bizonyos pohárba.

Nem tudom, hogy ez a bejegyzés ki fog-e kerülni a blogra, vagy túl erős bejegyzés lesz. Lassan több, mint 7 éve, hogy DÖK-ös lettem a középsulimban. És lassan 3 éve, hogy utoljára közöm volt, az ifjúságszakmához. Mit láttam még az elején?

Hogy ebben érdemes részt venni, és hogy tehetünk egymásért, magunkért a jövő fiataljaiért. Küzdöttünk, rengeteg átvirrasztott éjszakával, szabadidős lemondással, stresszel a másnapi dolgozat miatt és még több ki nem mondott szóval. Mert az mindig bennünk maradt, hogy nem köszönik meg a társaink a munkánkat. És akkor miért érte meg csinálni?

  • Hát egy mosolyért (ki nem mondott köszönöm),
  • Egy építő jellegű kritikáért (így lehetne még jobb),
  • Egy új barátságért (olyan személyekért, akikkel azóta is jóban vagyok).
  • Azért, hogy megtanuljam, mit jelent adni és nem csak kapni,
  • Hogy valóra válthatjuk az álmainkat,
  • Azért mert megtanultam, hogy a jövőnket mi építjük.

Voltam tagja az Országos Diáktanácsnak, a Független Diákparlamentnek, a Városi DÖK-nek és rengeteg olyan szervezettel ismerkedtem meg, akiktől sokat tanulhattam.
Az ODT-ben megtanultam érvelni, kommunikálni, harcolni az igazamért.
A Független Diákparlamentben megtanulta, hogy a hirtelen indulatok, és az érvek hiányában a radikális változtatások nem vezetnek eredményre.
A Városi DÖK-ben megtanulta, hogy mit jelent a közösség számomra.
A sulis DÖK-ben pedig megtanultam, hogy nulla forintból milyen menő diákprogramokat lehet megvalósítani akár egy szünetben a diákok és a tanárok számára, ami javítja a hangulatot a szürke hétköznapokon.

Köszönök mindent ezeknek a szervezeteknek. Azonban egy dolgot nem tudtam itt megtanulni. Hogy a valódi életben, ahol nem diák-dolgozó vita alakul ki, hanem dolgozó-dolgozó vita, ott hogyan lehet a szituációt keresni. És habár hiába volt számtalan év tapasztalatom és 1001 szakmai képzés mögöttem, mégis elvéreztem az első vitámban. Leszerepeltem, elbuktam és nagyon nagy kudarcnak éltem meg. Tudtam, hogy a másik személynek igaza volt, és mégsem tudtam azt elfogadni. Hiába valónak éreztem az elmúlt éveket. Ezek után a másik személy ennyit mondott:

A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz.

Gondolkoztam rajta. Ismerős volt valahonnan, de nem tudtam, hogy honnan. Amikor hazaértem beültem a gépem elé és rákerestem. Hát persze, A kis hercegből volt az idézet. Újra végig gondoltam a vitánkat és rájöttem mi történt. A közel 60 éves kollégám olyan szintű szellemi manipulációt alkalmazott rajtam, amire tőle pont nem számítottam. Én olyan magabiztosan mondtam az álláspontom, hogy nem számítottam, arra hogy ő póker arccal hamis tényeket elém támasztva tud majd nálam határozottabban érvelni. És ez a meghökkentés volt az, amikor engem kizökkentve a tudatomból azt éreztem, hogy tanultabb és okosabb nálam és elhittem neki, amit mondott.

 

Félelmetes volt azt látni, hogy még ennyi év tapasztalat után is, ha elfelejtem az alapvető szabályt, hogy nem becsüljük alá az ellenfelünk, még én is elbukhatok ilyen piti kis vitákat, hogy melyik levelet hova kell rakni.

De éppen ezért vagyok hálás ezeknek a szervezeteknek, mert amíg ott voltam (egy szervezet kivételével) mindig tiszteltük a másikat, kulturáltan kommunikáltunk és soha nem becsültük alá a másikat.

 

Pedig megtehettük volna nyíltan és rejtve is, azonban mi mindig egyenesen tisztelettel küzdöttünk az igazunkért, még ha más utakon is jártunk.

Viszont néha nem árt nagyban vizsgálni a dolgokat, mert amit egy diák lát, sokszor nem fedi a globális dolgokat, a interakció-reakció folyamatát. És hiányos tudással érdemes a nálunk több tapasztalattal rendelkezők véleményét is kikérni, majd ezek alapján egy teljes képet kialakítani magunkban. Fiatal barátaim, kérlek ne romboljátok le több év kemény munkáját, hanem dolgozzatok tudatosan, minőségileg együtt. És legyetek nyitottak az új ötletekre, de a régi jól bevált módszereket ne felejtsétek el. Sok jó és sok rossz embert ismerhettem meg, mégis hálás vagyok mindenkinek.

,,Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat.”
-X.Y.-